2015. május 7., csütörtök

Novella-1



Az ágyamon feküdve olvastam a töri könyvemet, amikor meghallottam, hogy valaki kopog a szobám ajtaján. Furcsának találtam, mert még nem szoktam meg teljesen, hogy milyen udvariasak az itteniek. Otthon, egy normális napon senki nem törődött volna a családomból azzal, hogy kopogjon, mindenki kéretlenül berontott a szobámba, amiatt akkor sokat panaszkodtam. Most már visszasírnám azokat az időket, amikor csak ez volt a legnagyobb problémám.

- Gyere be! - szóltam ki, miközben próbáltam látszólagos rendet teremteni, amivel nagyjából annyira jutottam, hogy a tankönyveimet az ágyamról a pár lépésre lévő kis íróasztalomra löktem, és az ajtó irányába fordultam. Az ajtóban bizonytalanul állt meg a védencem tíz éves húga, a maga szőke, göndör hajával, tengerkék szemével, és virág mintás pizsamájában, mezítláb. Aranyos, kedves, és kíváncsi kislány volt, és amióta náluk laktam, mindig figyelemmel kísért, hogy mit hogyan csinálok, noha volt egy idősebb nővére, bár azt nem mondhatnám, hogy sokat törődött a kislánnyal.

- Gyere be, ne állj meg az ajtóban! - biztattam mosolyogva a kislányt. Kelly bizonytalanul beljebb lépett, felmérve az aprócska szobát, ami régen a bátyjáé volt, a amit most az én cuccaim foglaltak el. Lassan járta körbe a szobámat, és szemügyre vett mindent; a fehér, kopott tapétát, az ágyamat, amin az imént feküdtem, a szanaszét szórt ruháimat. Ha tudom, hogy most fogja megvizsgálni a szobámat, nagyobb rendet rakok. Így rossz példát mutatok neki, azt pedig nagyon nem szeretném.

- Általánosságban nagyobb rend van, de tudod, most egy picit szétszórt vagyok, nagyon sokat kell tanulnom, hogy jók maradjanak a jegyeim, meg hát az éjszakai portyák is... -haraptam el a mondat végét. Na igen, nem kellett volna megemlítenem neki az őrködést. A családjával abban maradtunk, hogy nem árulunk el neki sok mindent, sem a történtetekkel kapcsolatban, sem pedig a jövővel kapcsolatban, hogy mit tervezünk. Már ha egyáltalán terveztünk volna valamit, ugyanis fogalmunk sem volt, hogy mihez fogunk kezdeni, napról napra éltünk, nem volt semmi tervünk, hogy kezdjünk valamit a helyzettel, pedig nem ártana, mert nem akarok sokáig "élősködni" a család nyakán, de mivel nincs munkám, és otthonról is kidobtak, ezért kénytelen vagyok, amíg meg nem oldjuk a helyzetet. Ha sikerül megvédenem Kelly bátyját, Briant, még pár hónapig, akkor talán véget tudunk vetni ennek az egésznek; elvégre a bandának már most nagyon fogyóban van a türelme, nem hiányzik nekik, hogy ne tudják eltenni a láb alól a védencemet. Tudom, hogy ők fognak lépni először, és azt is tusom, hogy nekünk az nagyon nem fog tetszeni. Még most is, ha arra gondolok, hogy a "védencem" az a srác, akinek a családjánál most lakok. furán érzem magam; izgatott vagyok, de ugyanakkor van benne egy egészséges félsz is. Na jó, tulajdonképpen majdnem elutasítottam a felkérést, amikor Brian szülei megkértek rá, hogy vigyázzak a fiukra, elvégre ha én hibázok, egy másik emberen csattanhat az ostor. Azzal próbáltak engem rávenni, hogy mégis vállaljam el, hogy van egy barátjuk, egy rendőrtiszt, aki segít majd nekem, így nem 0-24 kell vigyáznom rá. Eleinte nem akartam. De meggondoltam magam, elvégre Brian a barátom, segítenem kell neki. Attól féltem a legjobban, hogy a hirtelen haragom, a lobbanékony természetem majd meggátolja azt, hogy normálisan vigyázzak rá, de kiderült, hogy még jó is. Valamilyen szinten. A lényeg az, hogy már eddig is túlélte, ami szerintem határozott haladás - legalábbis szerintem, mert már fél éve a védencem, míg az aranyhalam egy hétig sem bírta-.

- Nembaj, megértem. Én is szeretem, ha rendetlenség van a szobámban. Ha jobban meg akarom fogalmazni, akkor az az általam használt rendszer, amit csak én értek, és nem akarom, hogy már belekavarjon, mert akkor nem fogom megtalálni amit keresek. - feleltem mosolyogva Kelly, majd leült az ágyam szélére.

- Valami baj van? Rosszat álmodtál?

- Hát... Igen. És ugyanakkor nem.

- Na jó, ezt nem értem...- ráztam meg a fejemet, miközben leültem mellé az ágyamra..

- Hát az úgy volt, hogy este hallottam Brian beszélgetni telefonon egy csajjal. Ő csak Annának hívta, és azt monda, hogy ott lesz a buliján. - én riadtan néztem körbe, a fegyvereimet keresve, ami pár altatóval tele tévő fecskendőből, tőrökből, és álkulcsokból állt. Elég szegényes, meg kel hogy mondjam, de abból kell gazdálkodnom, amim van. Persze a 'társam' ennél jobban van felszerelve, de ezen nem szoktunk vitázni, örültem, hogy a család helyettem megvette ezeket a dolgokat is, hát még ha a saját pénzemből kellett volna...

- Egyébként az ablakon keresztül szökött. meg. - tetté hozzá Kelly. Én pánikba esve bólintottam, miközben a hajgumimat kerestem.

- És azért mondtam, hogy rosszat álmodtam, mert nem tudom eldönteni, hogy tényleg álmodtam, vagy tényleg betört valaki a házban egy ablakot. - én a a keresgélés közben lefagytam,éppen egy adag ruhát fogva a kezemben.

- Hogy mit mondtál? - kérdeztem még riadtabban. Nagyon rossz fordulatot kezd venni az estém. Bár, ha jobban belegondolok, a töri tanulásnál nem nagyon lehet rosszabb.

- Azt, hogy Üveg csörömpölést hallottam a mellettem lévő szobából. - felelte értetlenül.

- Kelly, most nagyon figyelj rám! Azonnal el kell bújnod. Gyere, elbújtatlak a szekrényemben! - mondtam határozottan. Ha igaza van, akkor el kell még intéznem egy-két dolgot, mielőtt elmegyek Anna bulijára, és hazarángatom, a minden bizonnyal már részeg Briant. Még jó, hogy tudom, hol lakik a barátnője...

- Miért kell elbújnom, Sarah?

- Ezt most hosszú lenne elmagyarázni, legyen elég annyi, hogy nagyon sokat segítettél. - Mosolyogtam rá biztatóan, majd a szekrényemből kikotorva a ruhákat leültettem, és ráhánytam egy adag ruhát, meg cipőt.

- Ugye nem vagy klausztrofóbiás?

- Nem. De mi folyik itt, Sarah?

- El fogom mondani. Megígérem, jó?

- Oké. - felelte kelletlenül, egy rakás ruha alatt kuporogva. Rázártam a szekrényajtót, és gyorsan magamhoz vettem egy tőrt, meg felkötöttem az ébenfekete hajam. Akármilyen menő is kiengedett hajjal harcolni, nem praktikus, és nagy veszélyes. Kiléptem az ajtón, és végigsettenkedtem a sötét folyosón, minden szobába csendben benyitva. A folyosó vége felé van Kelly szobája, tőle jobbra Briané, tőle balra a szülei szobája. Halk beszéd ütötte meg a fülemet, ahogy elhaladtam a kislány szobaajtaja előtt, de tudtam, hogy a hang a szülei szobájából jön. Az ajtajuk előtt megállva hallgatóztam még pár pillanapig, majd csigalassúsággal nyomtam le a kilincset. Sajnálatos módon, ez az ajtó mindig is nyikorgott, ha valaki kinyitotta, ezért imádkoztam, hogy most ne árulja el a jelenlétemet. Szerencsére, szépen, halkan nyílt ki, így alaposan megnézhettem magamnak az elém táruló jelenetet. Brian apja egy fekete ruhás férfi előtt állt, feltartott kézzel, kék pizsamában, papucsban, szemüvegben. A férfi egy fejjel magasabb volt nála, és fegyvert fogott rá. A pasas nem vett észre, de ha egy árva hangot is kiadok, leleplezem magam. Fegyvert keresve a szobában, körbepillantottam. A szemem megakadt az ajtó mellett lévő komódon, és a rajta lévő vázán, a gyomokkal együtt. Szép virágok voltak, az kétségtelen, de ebben a helyzetben valahogy nem tudtam értékelni. Csak a fegyvert láttam a virágokban, és a vázában. Óvatosan, igyekeztem hang nélkül leemelni a vázát, de megremegett a kezem, és a vázában lévő virágok levelei megzörrentek. Szerencsére a férfi nem vette észre, mert a teljes figyelmét Brian apjára koncentrálta. Kezdők hibája. Eleinte mindenki beleesik ebbe a hibába, hogy ugyebár elméletileg mindenki alszik, ezért nem kell mindenre odafigyelni. Hát persze... Természetesen a pasas figyelmetlensége nekem csak jó, de akkor is bosszantó a figyelmetlensége. Lassan bentebb toltam az ajtót, hogy legyen helyem a támadásra. Egy gyors mozdulattal a betörő arcába vágtam a vázát, és elővettem a tőrömet, majd azt is eldobtam. A végeredmény: a pasas elejtette a pisztolyt, ami Brian apja arrébb rúgott, én pedig rátámadtam a vizes, és összezavarodott betörőre. Rövid küzdelem után a földön kötött ki, kicsavart kézzel, és arccal a szőnyegbe nyomva, hála az edzéseknek. Szóltam Brian apjának, hogy hívja ide a társamat, ő majd elintézi a 'betörőt' én pedig megyek a fiáért, és összeszedem egy házibulin. Induljon hát a parti!



Sziasztok! Remélem, hogy tetszett nektek, és arra gondoltam, hogy ez egy három részes novellasorozat első része lehetne. Mit szóltok hozzá? Kommentben várom a válaszaitokat.
~Niki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése