Kritika - A mi kis világunk

Sziasztok!

Igen, én is kritikát írok... Bár én már "szenvedek" vele egy ideje. Az áldozatom M. Gin blogja volt, aminek örültem, mert már volt, hogy belebotlottam, de sosem tudtam rávenni magam az elolvasására.

 

xxx

Kinézet

Mikor valaki megnyitja a blogot, ez az első dolog, ami szembeötlik neki. Én megmondom őszintén, hogy egy kicsit félek attól a lánytól ott középen.

Az design jól össze van rakva, de ha sokáig nézem a fejlécedet, olyan furcsa érzésem támad, mintha valami hiányozna/össze lenne csapva. A blog címe nem hangsúlyos, elveszik a nagy vörösségben, ráadásul még a szaggatás(?) előtt egybe lett fésülve az összes réteg, emiatt az is elhalványul.

A színek jól harmonizálnak egymással, talán egy kicsit túlzásba is vitte a készítő, a sok vörösségtől már rosszul vagyok. Jó lenne egy kis színt csempészni bele.

Az oldalmenüben minden rendben van. Tudjátok vannak azok, akik javasolgatják, hogy ők hogyan rendeznék át a sávokat. Na ebbe még ők sem szólnának bele.

A bejegyzések fehér betűvel íródnak a sötétvörös háttéren. Na ez már tényleg gond. A fejezeteid nem végtelenhosszúak, de néhány elolvasása után már csak orvosi úton lehet a szemgolyómat a helyén tartani. Sokak hibája ez, de tényleg annyian estek már ebbe a gödörbe, hogy rengeteg helyen már sablonnegatívumnak számítják.

A sok rossz dolog ellenére, amit itt kiemeltem, ez egy teljesen korrekt design, fényévekkel az átlag felett van.

Történet

Mikor megnyitottam a blogot, rögtön tudtam, hogy fantasy, és nem csak azért, mert előtte ez külön ki lett emelve. Elolvastam a fülszöveget.

"Azt hiheted, csupán egy rossz álom, egy furcsa elképzelés, egy feltevés, hogy mi lenne, ha igazából léteznének. De rá kell döbbenni: ha te még nem is találkoztál velük, van, aki miattuk esett át tragédiák sorozatán, járta meg a kínok kínját."
Életeket és sorsokat felforgató történések, rejtélyes halálok, szoros barátságok, szövődő szerelmek, s egyéb izgalmak várnak Rád a blog olvasása közben.

Ez felkeltette az érdeklődésem, nagyon gördülékenyen van megfogalmazva. Olyan, mintha sok információt tartalmazna, ám igazából nem mond semmit, a figyelmet mégis megragadja.

Láttam, hogy már a huszadik fejezetnél jársz, emiatt megijedtem, hogy bele fogok gebedni az olvasásba, de a fejezeteid rövidek. Ez erről oldalról pozitívum, ám az, akinek sok ideje van, és ki szeretné élvezni az írás minden egyes percét, inkább tragédiaként éli meg az alacsony karakterszámot. Tapasztalatból tudom, hogy, ha követek egy blogot és végre kijön egy új fejezet, azt szeretem minél tovább olvasni. Ezért azt javasolom, hogy ne a mennyiségre menj, hanem a minőségre, ami ebben az esetben a hossz.

Most pedig lássuk a medvét!

Mivel mind a huszonegy fejezetet nehéz lenne egyesével elemezni, részletekre bontom őket.

1. Részlet (1.-4. Fejezet)

Eddig egy kis nyomozással megspékelt gimis történetnek tűnik. (persze az átlagnál egy "kicsit" jobban megírva) Négy barát beszél az iskolában. Tanítás után bejön a nyomozós szál. Másnap elmennek táborozni.

Eddig ez a sztori egyszerű, mint az egyszer egy. Hol vannak itt egyáltalán szörnyek?

Igazából nem tudom, más hogy van vele, de én végig éreztem egy kis feszültséget, ahogy próbálod nem túl nyilvánvalóan éreztetni, hogy itt valami nagy dolog készülődik. (Persze ez amolyan jófajta feszültség volt)

Szépen fogalmazol, nincsenek hibáid sem. De kiemelném (ismét) a fejezetek hosszát. Rövidek. Jól van tagolva, hogy minden fejezet egy-egy kisebb esemény, de szerintem lehetne hosszabbra is írni őket.

Egy kicsit szokatlan nekem, hogy minden fejezetben szemszöget váltasz, ennek ellenére élvezem, hogy más-más ember meséli a történéseket. Igyekezz erősíteni a személyiségükön, mert eddig csak nagyon alapmódon ismertetted őket, nem tudtunk meg róluk olyan egyedi dolgot, amiről egyértelműen kiderül, hogy ki kicsoda. Pedig az írásban a karakterek megformálása az igazán szép. Olyanra alakítod őket, amilyenre csak akarod, a lehetőségek tárháza végtelen.

2. Részlet (5.-9. Fejezet)
Mikor a tábortűz kezd kialudni, Liam és Dean elindulnak fáért az erdőbe, majd mikor visszatérnek egy teljesen nagy fordulatot jelentő "hírt" hoznak magukkal: találtak egy holttestet az erdőben.
Itt már belekötnék egy kicsit a történetbe. Hogy lenne valaki ennyire nyugodt, mikor egy halottat talál az erdő közepén, aminek belsőszervei kiszaggatva lógnak belőle?
Kérdem kedves olvasó, aki ezt a kritikát (remélem) elolvassa. Életszerű reakció a fiúktól a következő jelenetben tanúsított viselkedés?
- Nem találtatok fát? – kérdeztem tőlük. Közben Amandát sikerült megnyugtatnom, így nem tűnt fel nekik, hogy valami nincs rendben.
- Nem – felelte Dean komolyan. – De találtunk mást helyette – mondta rejtélyesen, mire kíváncsian oldalra billentettem a fejemet. - Egy hullát – bökte ki végül Liam, s éreztem, Amanda összerezzen mellettem a szó hallatára...

Nem? Hát szerintem sem. Ráadásul előtte sem voltak nagyon megszeppenve, egyszóval hidegen hagyja őket ez az egész ügy, legalábbis nem úgy reagáltak, ahogyan azt egy gimnazistától elvárná az ember.

Ezután hívják a rendőrséget - megjegyzem, ügyes húzás volt, hogy Dean apja a főrendőr -, majd Liam egyedül(!!) visszaindul a holttestet ismét megkeresni. Ezzel is tanúsítva bátorságát. Ismételt fordulat, hogy nem találja ott, csak pár maradványt, ám mikor visszamenne a táborhelyre, egy titokzatos lény rátámad.

Meg kell mondanom, itt szépen vezetted a dolgot, hiszen elsőre úgy gondoltam, semmi esélye, hogy megöld ennyire az elején az egyik főszereplőt, ám a következő fejezetben komolyan meginogtam ebben a hitemben. 

Ezek után a jól bevált módszerrel az interneten kutakodva Dean egy legendára bukkan, így (talán) fényt derít az erdőben látott lény mivoltára. Tetszik, hogy ilyen szépen vonultatod a szálakat végig a történeten, jó, hogy fokozatosan derülnek ki benne a dolgok, nem csak úgy "szia. - szia. - képzeld, vámpír vagyok, meg ilyenek"... 

3. Részlet (10. - 11. Fejezet)

Ezeket amolyan "filler" fejezeteknek nevezném. Folyik a szereplők élete tovább, a megszokott kerékvágásban, semmi természetfeletti. Sokan nem tudják jól megírni ezeket az "időhúzós" részeket, de neked itt is sikerült fenntartanod a figyelmemet, egyáltalán nem untam egy kis részt sem belőle.

4. Részlet (12. - 14. Fejezet)

 A rejtélyek folytatódnak, a szörny pedig kétszer is feltűnik, ám nem okoz sérülést. Két új szereplő vonul a történetbe, akikről első pillanatról érezni, hogy fontosak lesznek még a későbbiekben, hiszen a punk(?) lány meglepően sokat tud a vörös szeműről, Sean pedig nagyon titokzatosan viselkedik, nem akarja, hogy a fiúk sokáig az erdőben lófráljanak.(Bár ennek más oka is lehet, én itt erre asszociálok)

Itt is csak magamat tudom ismételni: nagyon jó a stílusod, kellemes az egész történet, szinte olvastatja magát az egész, sosem hagyod unatkozni az olvasót, mindig bedobsz valami újabb és újabb dolgot.

5. Részlet (15. - 19. Fejezet)

Ezek alatt a részek alatt folytatódik a nyomozás, és rengeteg új információval bővülnek eddigi adataink.

Mint az várható volt, ezek a részek is jól vannak megírva, halványan bontakoznak új szálak,  de a központban továbbra is a wendigo áll. Nem szeretnék találkozni egyel, az biztos.

A punk lány ismét feltűnik, a halott diákok aktáira fény derül, a nyomozás a pszichológusnál is folytatódik, Liam pedig ájultan esik a földre az erdő szélén. Egyszóval eseménydús fejezetek voltak, mégsem történt bennük semmi sem túl gyorsan, továbbra is komótosan bontakoznak ki a rejtély szálai, akár egy virág.

6. Részlet (20. - 21. Fejezet)

El is értem a végére (ideiglenes végére...) megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, ám kellemeset csalódtam.

Ebben a két fejezetben nagy előrelépés történik a nyomozásban, és Liam furcsán viselkedik. Vajon mi történt vele? Ez a kérdés függ a levegőben az olvasók számára. Ez a lezárás az író szempontjából a legjobb, hiszen ha nincs kérdés, nincs értelme továbbolvasni sem. Egy szó, mint száz:Én biztosan az olvasód maradok

Végső összegzés (avagy ismételgetem magamat)

Egyértelműen van hozzá tehetséged, ez már az első fejezetek alatt kiderült. Érdekes történetet választottál, ráadásul a fantasyt nagyon sokan szeretik, így könnyen megtalálhatod az olvasó körödet, de még olyanok is szívesen olvasnák el (szerintem) ezt a blogot, akik általában nem szoktak ebben a stílusban utazni.

Természetesen ajánlom ezt a blogot szinte bárkinek, akit nem zavar, ha néha egy-két morbid mondat is szerepel a történetben.

Az elején említettem a designbeli hibákat: ha sikerül kijavítanod a szemirritáló fehér betű-sötét háttér kontrasztot, egy főnyeremény lesz az oldalad!

Sok sikert a továbbiakban is:

Lizzy