{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Fóbiák

Nem is tudom. Leültem, és elkezdtem gondolkodni, de semmi nem jutott eszembe, amire azt mondtam, hogy „Igen-igen, ettől félek”. Komolyabb fóbiám nincs is (ha nem félek nagyon semmitől, akkor nyilván), így rengeteg ideig bajban voltam, hogy miről is kellene írnom. Aztán mégis eszembe jutott egy dolog, amire „rábólintottam”, ettől igenis félek. A nagy változások. Taps, taps. Depis, vagy még inkább fura téma első VKP bejegyzésnek. Jajj, ti még ezt nem is sejtitek

Idén járom a nyolcadikot, a ballagás a nyakunkon, a zsúfolt programok miatt már csak olyan két hétnyi tényleges tanulás maradt hátra az osztálynak. Számoljuk a perceket, és szinte már rossz látni, hogy egyik pillanatról a másikra már csak 53 nap van hátra a tíz hónapunkból. Vegyes érzelmekkel gondolok a júniusra, hiszen örülök, hogy jövőre végre gimi, minden jó, és ilyenek. Ennek ellenére egyre lappang a csalódottság a légkörben, hiszen mind tudjuk, hogy ezek az utolsó pillanataink együtt. Nyolc évet töltöttünk el egy közösségként, és többet beszéltünk egymással, mint a saját családunk némelyik tagjával.

Én megmondom őszintén, hogy félek, hiszen elhagyom azt a közeget, ahova nyolc éven keresztül tartoztam, és különválnak útjaim a barátaimmal is. Eddig körülöttük forgott az életem, minden nap láttam őket, és ennyi idő elteltével pedig egyszer csak nem találkozom velük többet.

Félek, hogy az új osztály/iskola/közösség/ménes, nevezzük akárhogyan, nem lesz ennyire jó. Nem lesznek barátaim, és kilöknek maguk közül, mint különböző vércsoportú májat a szervezet.

Most okkal gondolhatja mindenki, hogy „na-de-hát-ez-a-lyányka! Chö”, de azt el kell ismernie mindenkinek, hogy olyan embereket, akiket az életünk felében ismertünk, nehéz elhagyni. Ráadásul az a bizonyos tiszta lap, amivel indulunk, gyorsan és könnyen koszolódik, és nem olyan módon, ahogyan anno egy hat-hét éves kisgyerek szempontjából.

Azért valószínűleg sikerül beilleszkednie mindenkinek, hiszen ahhoz tényleg elég bénácskának kell lennie az embernek, hogy egy barátot se találjon. Most jobban félek...

***

Ez a szuper háromszáz szó... Egyszerűen tökéletes. Távol álljon tőlem egy tökéletes alkotás...
Szóóval. Igyekszem lassan-lassan belemelegedni ebbe a VKP dologba, még nem nagyon tudom, hogyan is működik ez az egész, de lassanként azt hiszem, sikerülni fog a nem retardáltság e téren.